d r e a m c a t c h e r

Nem tudom honnan jövök, de tudom, hogy merre tartok. Kelenföld városközpontnál tolok egy undorítóan jellegtelenül moslékzöld bringát, miközben a hangok a fejemben azt mondják, hogy becsüljem meg, még egy ilyet soha nem fogok találni, mert az első nagy versenycangagyártó cég (CAT ha jól emlékszem még a márkanevére, bár ez a rész bizonytalan, az a lényeg, hogy kb. annyira szürreális, mintha egy random könyv random oldalának random sorából kivettem volna egy szót) valamely első típusát tartom a kezemben. Végigmustráltam minden oldalról ráültem, gurultam vele, és közben azon morfondíroztam, hogy milyen színűre fessem át, és mit cseréljek le rajta, hogy ne essen szét alattam és széppé varázsoljam. Ebben a pillanatban észrevettem a bringaúton egy Porsche márkájú télikabátot, ami egyébként ugyanúgy néz ki, mint öcsém télikabátja. Gyorsan odarohantam megnéztem, hogy ez most álom, vagy valóság, és mint kiderült, hogy nem álmodom (hihi ;), rádobtam nehezéknek a fekete beazonosíthatatlan luxusterepjárót, amit eddig madzagon húztam magam után és most összement egy rádiótávirányítós autó méretére, hogy ne fújja el a szél a kabátot, amíg visszarohanok a bringámért. Közben egy apuka a kislányával közeledett cangával a bringaúton úgyhogy loholtam vissza a vadászó-gyűjtögető életmóddal talált portékákért, nehogy meglovasítsák.

Tudjátok, milyen értékes egy Porsche kabát? Ha ti nem, akkor én legalábbis tudtam, aranyárban mérik, ezért a gyorsabb haladás érdekében fel akartam venni, nehogy visszajöjjön a tulajdonosa és visszakérje... Fel is mentem valami furcsa dombtetőre, aminek az egyik oldalán falként tornyosultak a panelházak, a másik oldalán a 2-3 méter széles földútnak meg egy 5-10 méteres függőleges fala volt lefelé és rá lehetett látni a kabát megtalálásának helyszínére. A dombtető csúcsán álltam tőlem jobbra egész konkrétan egy panellakás bejárata volt, balra lenézve, meg látom, hogy jön egy rakás nálam magasabb és kötöttebb fickó, csapatba verődve. Nabaszki, ezek biztos a kabátért jönnek, és a visszakérés aktusában még biztos belém is fognak kötni, ez hasított a tudatomba. Gyorsan elkezdtem magamra cibálni a kabátot, de nagyon bénáztam vele, mert 2-3 percbe tellett mire ideértek az ipsék és én még nem hogy a helyről eltekerni nem tudtam, de még a kabátot se tudtam normálisan felvenni.

Kérdezi az egyik fickó a grupból:
- ... - erre nem emlékszem.
- ... - a válaszomra sem, csak nem volt egyik sem releváns, a feszültség viszont nem oldódott.
- Na és nem megyünk be? - kérdezi ő.
- Hova?
- A lakásba. - mondja a csávó és mutat a hátam mögé, ekkor jutott eszembe, hogy egy lakás ajtajánál állunk.
- Már miért mennénk be? - kérdezem én.
- Te nem albérletet nézni jöttél?
- Nem, dehogy. - mondom én.
- Mi igen. Na mindegy, megnézzük és ha nem tetszik, akkor legalább szarunk egy jót a srácokkal.
- Oké. - aztán elindultam, mert közben elkészültem.

Tolom le a bringát a dombról, mert nem akartam gyanúsan menekülőnek tűnni, közben a lentebbi régiókat ellepték mindenféle drogosok, egyik csaj (szőke) rikoltva az arcomba röhög, miközben artikulálatlanul hadonászik, közben figyelmetlenül meglök egy másikat. Valami turbósítót szedhetett. A másik (feketehajú) belassulva hátrafordul, mivel háttal ült nekünk, és elküldi a picsába a figyelmetlen barátnőjét, hogy ne lökdösse mán baszki. Erre még mindig röhögve odaszól a szőke rikoltó csaj nekem:
- Na hogy tetszik Rebeka?
- Ki az a Rebeka? - kérdezem vissza. Erre elkezd mutogatni annak a lánynak az irányába, akit az imént meglökött, fekete haja volt, tűzbordó rózsamintás topban meg fekete szoknyában, asszem az ilyet hívják gótlolinak, és azt leszámítva, hogy ezen felül is épp egy másik világban járt, elég helyes lánynak tűnt. Viszont amikor lassan eljutott a tudatáig, hogy róla van szó, összehúzta a szemöldökét, és olyan csúnyán nézett rám, mint valami aszott gonosz boszorkány. Válaszom tehát tömören ennyi volt:
- Nem nagyon.
- Na és nem kérsz egy tányér forró gulyáslevest? - kérdezi a szőke lány, most már csak mosolyogva, ilyen anyasági ösztönszikrákkal a tekintetében.
- De, nagyon megkívántam. - közben lenézek a földre és tele van dióbéllel amire mákszemek ragadtak. Rájuk mutatok, majd elkezdek nevetni.
- Ez a gulyás?
- Nem azok csak diók, és mák ragadt rájuk.
- Érdekesen készíted a gulyást, nálunk nem így szokás... - közben még mindig a diókat bámulom és nevetek. Rebeka is vette a lapot és ő is elkezdett nevetni. A szőke csaj nagyon szúrós tekintettel nézett rám, ezért nagyon gyorsan abbahagytuk a nevetést.
- Csak vicceltem.

Kisvártatva kiteszi elém a tányért, majd megszólalok:
- Tejfölt is kérhetek hozzá? - valamiért azt hittem, hogy krumplilevest fogok enni. - Ja. Nem, bocsánat, félrenéztem.
- De az aranyló galuskából kérsz azért, ugye? - kérdezi a szőke csaj.
- Igen, mindenképp. Köszönöm szépen.