Kicsit homályos az egész, egy parkban bolyongunk, valami nem túl komoly érzelmi konfliktus közepén, és eljutunk egy kikötőhöz, ahova épp kiköt egy kisebb orosz cirkáló. Felbaktatok a hídra, ahol a kapitány fogad örömmel, tengerészkék bőr vagy latex, nem is tudom én milyen anyagból készült egyenruhában, és mondja, hogy most tusolt épp, ha nekem is van kedvem menjek nyugodtan, és lemutatott egy ajtóra, hogy arra kell mennem. Bementem, viszont benn egy komplett termet találtam, ahol a tábla előtt egy fickó próbált valamit oktatni és arra figyeltek az ülő, koncentrálásba beletemetkezett emberek. Odamentem megkérdeztem az egyiket:
- Ez most micsoda? Hajózási ismeretek?
- Nem, ez gépészet.
Ezek után jobban körülnéztem. Kiszúrtam az egyik oldalt egy függőajtót lengedezni, gondoltam arra lesz a zuhanyzó, de akkor az oktató, valami tiszt odaszólt, hogy ne menjek tusolni, mert a kapitány ha idegeneket lát a hajón, akkor megöli őket, és direkt küldött le, hogy megölhessen, mert ebben leli élvezetét, de itt van egy titkos ajtó és ezen kijuthatok, és akkor rámutatott egy kis 40x30-as valamire a falon, amit elkezdtem bőszen kaparni, és kiderült, hogy hungarocellből van. Nagy nehezen átfurakodtam rajta magam, amikor megjelent a kapitány - de megölni már nem tudott, mert már átjutottam - hanem csak valami gyengébb retorziót alkalmazott, mert a következő kép az volt, hogy az eddig hátrahagyott többiekkel el lettünk gázosítva és bekábultan bolyongunk a parkban tovább, mint egy csapat zombi.
Aztán ott volt egy szobor mellé felmászva egy idős néni, akit körülállt egy rakás ember. Onnan prédikált, hogy addig nem hajlandó takarítani és faleveleket söprögetni a parkban, amíg nem kap egy jobb seprűt mint az a szar, amit rázogatott a feje fölött dühében, a csőcselék meg egy emberként hördült fel, hogy milyen igaza van. Szóval ment a hőbörgés én meg arra botorkáltam továbbra is bekómázva, majd nekimentem egy vaskerítésnek és ki is döntöttem, ahogy átestem rajta. Valamennyire feltápászkodtam aztán mentem volna tovább, de egy méretes keretet a vaskerítésből húztam a lábammal, mert beleakadtam. Aztán valahogy tűz gyulladt a talpam alatt a járóköveken, eddig tisztázatlan körülmények között, és ahogy ott ugráltam, hogy "Au, au, au!" önkéntelenül is cibáltam magammal a kitépett kerítésvasakat. Ott bénázok és ugrálok, a légmozgás következtében elsöpröm az összes falevelet meg port, ahogy a nehéz fém lifeg a lábamon.
Csend, hatásszünet, az öregnyanya gülledt szemmel nézi a történteket, majd elrikoltja magát, hogy nem is seprű kell neki, hanem egy ilyen vaskeretbisz-basz, mint ami a lábamba akadt, és addig nem tágít, amíg neki és a takarítóbrigád minden egyes tagjának nem lesz egy ilyenje. Aztán kitört ismét az üdvrivalgás és ismét magasba repült néhány micisapka.
Hirtelen váltás. Mi történt? A Móricz Zsigmond körtéren találom magam ahol metróépítkezés helyén, hatalmas 10 emeletes magasságú szélmalom készül, hagyományos módon, fából, meg mégegy magasodik a 4-es villamos végállomása helyén is. A munkások kívülről kötélen másznak fel a gigantikus lapátokhoz, de mit látok, ott van egy 150 kilós rommá hízott munkás is, az mit csinál? Megfogja egyik kezével a kötelet, a másik kezéhez egy sólyom van kötözve, és felenged két galambot, amik szépen fenn megkapaszkodnak a kötelén. Leveszi a sólyomról a szemvédőt, majd az vérszemet kap, és elkezd felfelé csapkodni a szárnyával, hogy elkapja a galambokat, felhúzva közben ezt a hájas disznót. Majd felébredek egy ismerősömnél reggel és hitetlenkedve mesélem neki, hogy ekkora faszságot még nem láttam, hallott már erről a sztoriól valamit? Erre ő:
- Tudom, nálam szoktak reggelizni a galambok.
.. there is a strange light coming out of this cherry pie ..